BorisBoris

Boris

„A szív szeme 2” stábja új sorozatba kezd „Jézus élete”címmel.

Opis na Disney+ Węgry

Boris visszatér! Több mint tíz évvel az előző évad után szereplőink egy hatalmas, globális streaming cégnek dolgoznak. A „Jézus élete” című sorozatot készülnek leforgatni, az egyre inkább megalomániás Stanis La Rochelle és producere ötletét. Stanis, aki Corinna férje is, szokás szerint felvesz három írót, a kikerülhetetlen rendezőt, Renét, valamint Lopezt, a korábbi hálózat igazgatójából lett producert. Alessandro, aki most az olasz sorozatok ügyvezetője, „A szív szeme” forgatási „rabszolgájaként” közvetít a cég és hőseink között. Szeretett csapatunk komoly nehézséggel szembesül, miközben próbál alkalmazodni a cég által diktált új szabályokhoz, navigál az algoritmus - egy mindent tudó és eldöntő entitás - és a forgatáson előírt viselkedéskódex között. A filmben előforduló villódzó fények zavarhatják a fényhatásokra érzékeny nézőket.
Rok premiery
2007
Kraje pochodzenia
Włochy
Liczba sezonów
4
Liczba odcinków
50
Formaty
UHD, HD
Wiek
16+

Oceny

8,6
IMDB
8,6/10
4,5 tys. głosów
Oceny zostały automatycznie pobrane dla filmu "Boris", który na IMDB znajduje się tutaj. Nie zgadza się? Zgłoś to nam mailem na adres [email protected].

Gatunki

Ścieżki dźwiękowe

JęzykCechy
DeutschDolby 5.1, Dolby 2.0
EnglishDolby 5.1, Dolby 2.0
EspañolDolby 5.1, Dolby 2.0
Español (Latinoamericano)Dolby 5.1, Dolby 2.0
FrançaisDolby 5.1, Dolby 2.0
ItalianoDolby 5.1, Dolby 2.0
PolskiDolby 5.1, Dolby 2.0
Português (Brasil)Dolby 5.1, Dolby 2.0
TürkçeDolby 5.1, Dolby 2.0

Sezony i odcinki

 Tytuł odcinkaŚcieżki dźwiękoweNapisyFormat
1.Az első nap
Renè, a rendező és a rémes sztárocska, Corinna már az első napon azonnal összevesznek.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
2.A gróf gyűrűje
Serpentieri, a színész tudni akarja, miről is szól a történet valójában, és mi a gyűrű jelentése.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
3.Az Andok hegymászói
Arianna elhagyja a forgatást, így Alessandro irányítja a statisztákat. Furióval is összeszólalkozik.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
4.Minőség vagy halál
Renè emelni szeretné a műsor minőségét. Közben Biascica fülig belezúg Gloriába.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
5.A+B=C
Lopez vígjátéki elemeket akar a műsorban, ezért meghívják Martellonét, a komikust.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
6.Jöjjön Lars Von Trier
Corinna nem akar szexjelenetet forgatni, ezért az egész stáb úgy dönt, hogy levetkőznek.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
7.Amikor az ember érzi, hogy ütött az órája
Renè tart tőle, hogy a csatorna ki akarja őt rúgni a műsorból, de aggálya alaptalan.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
8.Boldog karácsonyt
Renè gyorsan be akarja fejezni a munkát, hogy szabadságra mehessen, de vérhas nehezíti a forgatást.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
9.Elvi kérdés
Hogy ne legyen botrány, a csatorna egy jelenet újraforgatását kéri abortuszellenes reklámként.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
10.Az ékszerész
Zökkenőmentesen zajlik a forgatás. Ekkor Corinna nem tudja kimondani az „ékszerész” szót.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
11.Kilépési stratégia
A forgatáson mindenki a nézettségi adatokra vár, kivéve Stanist, aki kikezd Alessandro barátnőjével.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
12.Egy különleges nap
Corradi, a rendező felfogatja a forgatást. Egy általában gyenge színésznő végre kibontakozik.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
13.Stanis nem halhat meg
A nézettség alacsony, a csatorna szünetelteti a műsort. Az utolsó részben Stanis és Corinna meghal.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
14.Az utolsó epizód
Az utolsó epizód forgatása közben megérkeznek a nézettségi adatok. Megmarad a műsor?
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
 Tytuł odcinkaŚcieżki dźwiękoweNapisyFormat
1.Az én Afrikám 1. rész
Giulia Afrikába megy unokatestvére keresésére. Ezzel igazolják Corinna távollétét.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
2.Az én Afrikám 2. rész
Giulia Afrikába megy, ezzel igazolják Corinna távollétét.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
3.Ki fog megmenekülni?
Feszültség alakul ki a forgatáson: a csatorna átszervezést kér, és Renènek ki kell rúgnia valakit.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
4.A lebukás
A bögyös Karin erőszakos összetűzésbe kerül Ariannával. Gloria örül, hogy munkát talált.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
5.A Martellone-ügy
Martellone, a közjegyző színésze botrányba keveredik. Aprea kiírja a műsorból „szívroham” címszóval.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
6.Nincs logó
Alessandrónak nincs ideje beszélni Elenával, ezért a lány sértegetni kezdi a többiek előtt.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
7.Halál a grófra
Alessandrót kidobják a lakásából, és engedélyt kap, hogy a stúdióban alhasson.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
8.Stanis felett az ég
Arianna rajtakapja Karint Alessandróval. Úgy tesz, mintha nem érdekelné, de hazamegy a forgatásról.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
9.Mazinga lánya
Cane doktor fel akarja kérni Renèt egy film rendezésére, ami már sokak karrierjét derékba törte.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
10.Fejes
Egy csókjelenet után Karin dühös lesz Stanisre. A férfi Ariannánál talál vigaszt.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
11.Dolgozó Olaszország
Sergio kifizeti Biascica túlóráit, aki hirtelen meggyógyul. René nagyon ideges az új munkája miatt.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
12.A Ferretti Erő
Arianna beadja a derekát és randevúra megy Stanisszel. Túl sokat iszik, és a sztár ágyában köt ki.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
13.A süket, az ostoba, a zenész és az ország egyensúlya 1. rész
Arianna összezavarodik a Stanisszel töltött este után, és elfelejt színészt szerződtetni másnapra.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
14.A süket, az ostoba, a zenész és az ország egyensúlya 2. rész
Miközben Arianna és Alessandro titokban csókolóznak, Renè ki akar lépni a műsorból.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
 Tytuł odcinkaŚcieżki dźwiękoweNapisyFormat
1.Lehet más a televíziózás 1. rész
René új sorozatot kínál a csatornának, de egy rivális csatorna megbízza egy sitcom rendezésével.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
2.Lehet más a televíziózás 2. rész
René szörnyen érzi magáta „Troppo Frizzante” forgatásán Milánóban, és titokban visszatér Rómába.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
3.A minőség nem elég
A forgatás első napjához csatlakozik az orvosi tanácsadó és újságíró Bruno Staffa is.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
4.A klip
Renè lánya az új sorozat főszereplője. De ezt senkinek sem mondják el, hogy elkerüljék a pletykákat.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
5.Jó, ha közjegyző kedvére tesz az ember
Stanis megtudja, hogy a gazdagabb nézők nem kedvelik. Társrendező lesz, hogy javítson a karakterén.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
6.Vállalati hatás
A producerek valósághű árbázolást akarnak a „Dokidimenzióban.” René káromkodást ír a szövegkönyvbe.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
7.Mint Durok
Mindenki izgatott, mert a műsor bekerül a Római Fikció Fesztiválra. Csak Renè nem lelkesedik.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
8.Hálaadás
Stanis amfetamint szed egy jelenethez, ahol mindent tönkre kell tennie.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
9.Mestermű-gyanús
Renè és Arianna megtudja, hogy a „Dokidimenzió” nagyban koppintás. Lopez próbálja megnyugtatni őket.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
10.Megvilágosodás
Véletlenül felvesznek egy teregető nőt. Alessandro rá akarja venni, hogy beleegyezzen a jelenetbe.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
11.Várakozás
A forgatáson egy híres focistát várnak, aki szerepet vállalt a műsorban. Közben Stanis bajba kerül.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
12.A csatorna berkeiben
Renè és Duccio elkésik. Fabiana elmondja Renènek, hogy szerepelni fog egy Sorrentino filmben.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
13.Vissza a jövőbe 1. rész
René fegyverrel fenyegeti az írókat, hogy új jeleneketet írjanak „A szív szeme 3”-hoz.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
14.Vissza a jövőbe 2. rész
Zajlik a 3. évad forgatása. A cselekményt értelmetlen, a csatorna nem akarja legyártani a műsort.
ItalianoChinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Slovenčina, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaHD
 Tytuł odcinkaŚcieżki dźwiękoweNapisyFormat
1.Az utolsókból lesznek az elsők
A Boris stábja több mint tíz évvel később új sorozatba kezd Jézus élete címmel.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
2.Az átkozott Kána!
A Boris stábja igyekszik meggyőzni a streamingcéget, hogy szálljanak be a projektbe.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
3.A nyomorult René Ferreedi!
Mariano, Cristina és Tatti Barletta megérkezik a Jézus élete forgatására.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
4.A csodák-jelenet
Ezen a napon Jézus csodáit rögzítik, mégis Karin varázsol.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
5.Jézus humorérzéke
Zákeust az új Martellone játssza. De mi történt a statisztákkal?
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
6.Szabadság! Egyenlőség! Tolvajság!
A forgatáson teljes a káosz. Glauco őrült megoldással áll elő.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
7.Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!
René a second unittal forgat, és senki sem tudja, hogy a forgatókönyvírók újra dolgoznak.
Deutsch, English, English [Audio Description], Español, Español (Latinoamericano), Français, Italiano, Italiano [Audiodescrizione], Polski, Português (Brasil), TürkçeChinese (Hong Kong), Chinese (Simplified), Chinese (Traditional), Dansk, Deutsch, English [CC], Español, Español (Latinoamericano), Français, Greek, Italiano [CC], Japanese, Korean, Magyar, Nederlands, Norsk, Polski, Português, Português (Brasil), Română, Suomi, Svenska, Türkçe, ČeštinaUHD
8.Jézus szent szívének szeme
A forgatás utolsó napja. Vajon Renének sikerült megalkotnia mesterművét?